ezek szerint nem csak engem lepett meg a stílusa. Elhiszem,hogy nem könnyű ezzel a problémával együtt élni,de ide azért jövünk,hogy elmondjuk a tapasztalatainkat,ezzel is segítve másokat. és az én tapasztalatom az,hogy az én lányomat szeretik az óvodában,soha nem szomorú,főleg a hasadék miatt. És ez így is van,mert ide nem hazudozni jövünk fel. de biztos én egy olyan anyuka vagyok,akinek fel sem tűnik,hogy a gyereke egy lelki roncs. baj van a kapcsolatunkkal.jó,hogy ennyire jól ismeri a családunkat.Más hasadékos felnőtt is-hasonlóan Önhöz-leírja a tapasztalatait,nem villog az idegen szavakkal,nem okoskodik és főleg nem ítélkezik ismeretlenül. Szabó Szilvia német-orosz szakos tanár és gondos,törődő anyuka
Írta: gmagyar6
Feladva:2011-03-06 15:50:08
Sorszám: #10
Kedves Doktornő! :)
Sem BUTÁNAK, sem HÜLYÉNEK nem neveztem senkit, ezt Ön látta a bejegyzésem mögé! Kérem olvassa el újra! :)
Nem tartottam valakit OKOSNAK. Abban igaza van, hogy szemantikailag közel áll a kettő! :)
Valóban erről érdemes beszélni? :)
Köszönöm megtisztelő figyelmét! :)
Magyar Gábor okleveles aranykalászos mezőgazda
Írta: Ági33
Feladva:2011-03-06 15:23:10
Sorszám: #9
Tisztelt Uram. Akkor még egyszer elmondom, nem az őszinteséggel van a baj, és osztom véleményét, hogy nem szabad hallgatni, csak a kioktató stílussal van a baj, és ez a kettő nem ugyan az! Hogy mer Ön itt butának, vagy hülyének nevezni valakit??? Na, ez a baj!!! És nem az őszintesége Üdvözlettel Dr. Nuszplné Vágvölgyi Ágnes
Írta: gmagyar6
Feladva:2011-03-06 14:48:55
Sorszám: #8
Kedves Ági! :)
A hasadékosokra SEM jellemző az igazodás, mert egész életüket ezzel a devianciával kénytelenek leélni, így aztán én sem teszem. Elnézést érte! :)
Két dolgot tehet egy hasadékos az életében: vagy igazodik, vagy vállalja a fogyatékosságát. Már, ha az...
A többiek három dolgot tehetnek. Vagy elviselik az igazodáshoz való képtelenséget, vagy nem viselik el és igyekeznek kiszorítani (hogyan várja el Ön azt, hogy adott esetben az ÖN gyermekét elfogadják, ha Ön sem képes mást elfogadni néhány keresetlen szó miatt?) vagy homokba dughatja a fejét.
Ön melyiket választja?
Nem gondolom, hogy a problémák elhallgatása- majd az okos szülő és a még okosabb gyerek megoldja típusú hozzáállás-, segít azoknak a szülőknek, akik aggódnak a gyerekük személyiségfejlődése miatt.
Mert van miért aggódni!
Minden társadalomban az egészséges, ép embert tartják képesnek a sikerek elérésére. Nekünk, fogyatékkal élőknek- lett légyen az bármilyen fogyaték-, mindig többet kell teljesítenünk az elfogadásért, a sikerekért, a magánéletért.
Elfogadom-tapasztaltam is magamon-, hogy ez időnként túlzásokhoz vezet, amikből hamis következtetéseket von le önmagára nézve a "sérült".
Megelőzhető. De nem úgy, hogy hallgatunk róla, rábízzuk a gyerek vagy a környezete intelligenciájára, a tanárok és felnőttek segítőkészségére.
Kibújva az alól a felelősség alól, hogy a gyermek jelleme elsősorban a szülő nevelésén múlik.
Nem fogok sem alkalmazkodni (mihez is??? milyen stílust kéne fölvennem, ami Önnek megfelel??? És akkor már elfogadhatóbb az, amit így mondok ki???) sem eltakarodni! :)))
Ez az Ön véleménye volt. 1 darab vélemény.
Nekem megvan az a helyzeti előnyöm, hogy én belülről látom egy ilyen rendellenességgel születettnek szinte az összes problémáját a gyerekkortól kezdve a felnőtt koron át. Ön ezt el tudja magáról mondani? És nem is csak látom, hanem meg is tudom fogalmazni. Úgy, ahogy meg kell! Nem finomkodva, lehetőleg mentesen mindenfajta önsajnálattól vagy negédességtől.
Nem tetszik? A gyereknek sem tetszik a sorsa. Nekem elhiheti! És a bájolgás vagy a modoros szavak nem fognak egyetlen szülőt sem közelebb vinni ahhoz, hogy valódi segítséget adjanak a gyereknek!
Köszönöm a hozzászólását! :)
Örültem neki, mert ezt is elmondhattam. :)
Üdvözlettel, Magyar Gábor
Írta: Ági33
Feladva:2011-03-06 13:39:35
Sorszám: #7
Tisztelt Magyar Gábor. Engedje meg nekem, hogy szóvá tegyem, ezen az oldalon ez a fajta kommunikációs stílus nem divatos a szülők, sorstársak között. Legyen kedves vagy igazodjon hozzánk, vagy ne jöjjön ide többet, mert magam nevében és a többiek nevében sem kérünk ebből a kioktatós stílusból. Üdvüzlettel Ági
Írta: gmagyar6
Feladva:2011-03-06 12:54:20
Sorszám: #6
Kedves Ildi!!
El kellett számolnom 10-ig, hogy ne írjak durvaságot!!!!!! És még most is forr bennem az indulat!!!!
Te okosnak TARTOD a lányod, vagy tényleg az? Mert, hogy Te nem vagy az, az biztos!! Rábízol valamit a gyermeked intelligenciájára és olyan helyzetbe kergeted bele, amit egy felnőtt se tud megoldani, nem hogy egy gyerek, akinek az értelme most nyílik ki!
"Lacinak" igaza van, nem leülős beszélgetésre van szükség, hanem arra, hogy amikor a kislány szembesül a meg nem értettséggel, akkor beszélj neki erről.
Csak egy gond van. Hogy a lányod már találkozott ezzel és - szerintem - már jelezte is Feléd, csak vagy nem vetted észre, hogy az az volt, vagy elnyomtad.
Miért baj ez? Mert legközelebb már nem fogja jelezni Feléd. Megtapasztalta, hogy anyuval ezt nem lehet megbeszélni! És a maga módján próbálja elintézni!
Ne legyen igazam! Én csak belülről, a saját tapasztalataim alapján látom a helyzetet.
És hogy válaszoljak is: HOGYAN? Természetesen. Elmondva mindent! És itt kitérnék kokusz2-re is! NE RINGASD TÉVHITBE A GYEREKET!!!! Piszok nagy csalódást okozol neki, ha nem teljesül!! Nekem 40 évvel ezelőtt is ezt mondták: a mai orvostudomány csodákra képes! És mégis hasadékos vagyok, túl több, mint 20 műtéten...
Nagyon nehéz bármilyen sérült gyerekkel! Állandó témája lesz önmagában az elfogadás. És hiába írod azt, hogy az iskolában semmi gond! Mert ez csak annyit jelent, hogy jól tanul.
Van-e olyan "rossz" a lányod/fiad, mint a többi gyerek??? Vagy azzal tűnik ki a többiek közül, hogy jó tanuló? A jól tanulás kompenzációt jelent.
A társaival való kapcsolatairól is ezt tudod mondani, hogy semmi gond?? Biztos?? Elképzelhetetlennek tartom! Illetve igen, hiszen mindketten azt mondtátok, hogy a műtétek sikeresek voltak. Azt nem , hogy ez mit is jelent pontosan. Teljesen zárt a szájpad? Csak kívülről látszik némi deformitás?
MIKOR? Amikor a gyerek kérdez és a segítségedre számít! Amikor meg akarja érteni, hogy ő belülről úgy érzi, semmiben sem különbözik a társaitól, de azok mégis stigmát tesznek rá.
Üdvözlettel, Magyar Gábor
Írta: kokusz2
Feladva:2007-11-28 20:43:34
Sorszám: #5
sziasztok! Az én kislányom 9 éves.Kb 5 éves volt amikor neki feltünt a kis heg az orra alatt.Nem nagy nem is feltűnö de a tökörben észrevette.Hisz ő is csak nőből van,és ez őt zavarta.Én elmondtam a korához mérten őszintén,hogy mi az és miért van ott.Most már"komoly nagy lány",persze néha zavarja,de teljes odafigyeléssel és támogatással mellette állunk.Iskolában nincs semmi problémája ezzel kapcsolatban. Már rá tudok mutatni a "hírességekre"és velük példálozni.Hogy milyen fejlett a plasztikai szebészet,hogy szinte bármit képesek helyre hozni akkor nehogy már ez okozzon gondot.Mostanában kapunk fogszabájzót is hál istennek ez is szinte már divat.Szerintem mindíg legyünk velük őszinték,főleg ha ők kérdeznek rá.Mert a gyerek megérzi ha "ködösítünk" és talán akkor ő úgy fogja érezni hogy ezt szégyelni kell.
Cím: 5
Írta: Ildi
Feladva:2005-09-12 16:56:00
Sorszám: #4
Szia Weda!
Egyáltalán nem gond, sőt én is meg akartam osztani a szülötársakkal. Engem most leginkább a HOGYAN és a MIKOR érdekel? Milyen formában tálaljuk nekik? Hisz ők nem kis felnőttek, akikkel le lehet ülni beszélgetni. Hogy legyek úgy spontán, hogy közben nagyon is tudatos maradjak? Hogy tudom azt elérni, hogy a gyerekben ne alakuljon ki a másság érzése, ne húzódjon a háttérbe, hogy maradjon ilyen kis vidám, felhőtlen boldog, kacagós kislány az én nagy lányom.Talán túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a dolognak.Sokszor az az érzésem van, hogy ő már mindent tud, olyan kis okos és intelligens, és hogy erről fölösleges is beszélni.De ezek csak pillanatnyi érzések, a tudatos énem azt diktálja, ezt szavakba is kell önteni az én Nonim számára.
Cím: 5
Írta: Weda
Feladva:2005-09-12 15:41:00
Sorszám: #3
Szia Ildi! Remélem nem gond, hogyha bemásolom ide Laci válaszát:
"Tisztelt Szülök,
nehéz kérdést tettek fel levelükben és a válasz jóval inkább egy kezdö > szülötöl (egy négyhónapos pelenkás édesapjától), mintsem egy szakembertöl érkezik. Kérdésükre szakszerüen, azt hiszem egy gyermek-pszichológus tudna válaszolni. Nyilván sok szempontot kell mérlegelni és nem lehet általános receptet adni. Véleményem szerint a > következöket kell feltétlenül figyelembe > venni. Egyrészt nem hiszem, hogy jó, ha valami ki nem mondott, > elintézetlen > dolog "lóg" a szülök és gyermek között a levegöben. Azt hiszem, túl > sokszor > hisszük azt, hogy nem értik a gyerekek a körülöttük vagy velük > történteket. > Valójában mindennel tisztában vannak, még ha nem is olyan absztrakt módon, > ahogy mi, felnöttek látjuk a világot. Ez azonban annál nehezzebbé teszi > nekik a dolgok feldolgozását, hiszem még kevesebb kapaszkodójuk van. > Pláne, > ha nincs lehetöségük mindezt megbeszélni velünk. Másrészt a környezet, az > óvodás vagy iskolás társak kérdéseit nem lehet kikerülni. Ezek > elkerülhetetlenül jönnek, talán már jöttek is, még ha a kislány ezt otthon > nem is meséli el. Harmadrészt, még ha nem is kérdezte meg otthon, hogy > miért > van heg a felsö ajkán, nem jelenti azt, hogy ezt a kérdést már magában nem > feszegeti rég. Esetleg nem meri megkérdezni Önöket, érezve az Önök > eröfeszítéseit, félelmeit a témával kapcsolatban, ami nyilván ebben a > helyzetben mindnyájunkat hasonló módon érintene. > Ugyanakkor nem hiszem, hogy a gyerekkel "le kéne ülni beszélni". Sokkal > inkább természetesen, elfogulatlanul, a helyzetet saját magunk által > elfogadva lehetne erröl beszélgetni vagy inkább alkalomadtán szóba hozni. > Ha > kialakul egy beszélgetés Önök között, ez értelemszerüen fonódik. Egyik > kérdés követi a másikat. Egy ilyen beszélgetés természetesen több > alkalomból > áll, és így, de sohasem eröltetve, mindig a gyermek ritmusában és > kiváncsiságának megfelelöen lehet a kérdést magától értetödö ténnyé tenni > és > egyben elfogadni mindnyájuknak. > A levél alapján úgy tünik, hogy nem járnak évente hasadékos utógondozásra, > kontrollvizsgálatra. A vizsgálat alkalma egyrészt lehetöséget jelenthet a > témát "szóba hozni", talán úgy belopni a gyermek életébe, hogy módja > legyen > kérdezni Önöktöl. Másrészt az utógondozás során hasonló problémával küzdö > családokat ismerhetnek meg. Véleményem szerint ez ugyancsak segitséget > jelent. "
Engem is nagyon érdekel ez a kérdés. Az biztos, hogy egyik véglet sem jó, azaz egyáltalán nem beszélni erről és túl sokat beszélni, erőltetni ezt a témát sem jó. sziasztok Weda
Cím: 5
Írta: Szabó Ildikó
Feladva:2005-09-12 10:37:00
Sorszám: #2
Kedves Szülőtársak!A véleményeteket szeretném kérni egy számomra nagyon fontos kérdésben. Noémi lányom kétoldali ajakhasadékkal született 2000. decemberében. 3 ill. 5 hónaposan meg is mûtötték a két oldalon és elég jól is sikerült. Problémát sosem okozott sem a táplálkozásban, sem a beszédben, sem a beilleszkedésben. Szeretõ család veszi õt körül, egyetlen gyermekünk, nagyon-nagyon szeretjük õt. Mindig is voltak barátai, most hogy óvodás, most is jól beilleszkedett a csoportba. Sose kérdezte meg, hogy neki miért ilyen a szája, elfogadta magát és a tükörképét; hozzáteszem, hogy értelmes, szép, kedves, barátkozó kislány. Most hogy nyaralni voltunk és idegenekkel ismerkedett meg, tettem fel magamnak a kérdést, hogy mikor kellene elbeszélgetnünk vele errõl, mikor hozzam fel ezt a témát vagy várjam meg, hogy õ kérdezzen. Itt is igaz lehet-e, hogy minél kisebb, annál jobban elfogadja a tényeket vagy nem kell siettetni a téma megtárgyalását. Biztosan van közöttetek olyan szülő, aki már átesett ilyen fontos nagy beszélgetésen, de lehet hogy csak én dimenzionálom túl a dolgokat és nem kellene ettől annyira félni. Akinek van valami konstruktiv javaslata, kérem osszátok meg velem is. Köszi: Szabó Ildikó Egerből
